CSATOLT NYILATKOZAT

Az állandó diákonátus -- melyet a II. Vatikáni Zsinat az ősi hagyomány harmonikus folytatásaként és összhangban és a Trienti egyetemes Zsinat kifejezett óhajával újra fölélesztett -- az utóbbi években erősen föllendült és igéretes gyümölcsöket hozott az újra evangelizálás sürgető missziós tevékenysége javára. A Szentszék és számos Püspöski Kar fogalmazott meg a diákonusi élet és képzés számára szabályokat, elősegítve ezzel egy egyházi próbálkozást, melynek ma már szüsége van egységes irányításra, további fogalmi tisztázásokra, a gyakorlatban pedig lelkipásztori indításokra és hatásköri körülírásokra. Az állandó diákonátus egészének (elméleti alapok, hivatás megítélése, felkészítés, élet, szolgálat, lelkiség és állandó továbképzés) van szüksége arra, hogy megvizsgáljuk az eddig megtett utat annak érdekében, hogy az egész kérdést világosabban lehessen látni. Ez elengedhetetlen az egyházi rend e fokozata hatékonyságához, amit a II. Vatikáni Zsinat szándékolt és óhajtott.

A Katolikus Nevelés Kongregációja és a Klérus Kongregációja, miután kiadta a papképzésről a Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis-t és a Direttorio per il ministero e la vita dei presbiteri-t, szükségét érezte, hogy különleges figyelmet szenteljen az állandó diákonátusnak, azért is, hogy kiegészítse az egyházi rend hatáskörébe tartozó két alsó fokozatára vonatkozó tanítást. Éppen ezért, meghallgatván a világ püspökei és számos szakértő véleményét e két Kongregáció az állandó diákonátus kérdésének szentelte 1995. novemberi teljes ülését. A résztvevők gondosan tanulmányozták és megtárgyalták a kapott véleményeket és az összegyűlt tapaszatalatokat, s ennek alapján a két Kongregáció kidolgozta az itt következő két dokumentumot: Az állandó diákonusok képzésének alapvető szabályait és Az állandó diákonusok életének és szolgálatának direktóriumát, melyek hűségesen tükrözik a földkerekség minden részéről e magas szintre eljuttatott igényeket, lehetőségeket és javaslatokat. A két teljes ülés munkája során számos kapcsolódó téma merült fel, továbbá világossá vált a napjainkban egyre inkább szükséges összhang igénye, aminek főként a küszöbön álló harmadik évezred kihívásai láttán meg kell valósulnia a szent szolgálat lelkipásztori hatékonysága és a képzés egységessége érdekében. Ezért a Atyák kérték a két Dikasztériumot, hogy egyszerre dolgozzák ki és egyszerre tegyék közzé a két dokumentumot, előre bocsátva egyetlen bevezetést, amely az alapvető közös elemeket tartalmazza.

Keresztény Nevelés Kongregációja által készített Az állandó diákonusok képzésének alapvető szabályai nem csupán néhány irányelvet akar nyújtani az állandó diákonátus képzéséhez, hanem olyan eligazításokat is, amelyeket a Püspöki Konferenciáknak figyelembe kell venniük a nemzeti "Irányelvek" kidolgozásánál. Kongregáció szándéka, hogy a Ratio fundamentalis instutionis sacerdotalis-hoz hasonló sergédeszközt ad a Püspöki Karoknak, hogy meg tudjanak felelni a CIC 236. kánonja előírásainak és biztosítani tudják az állandó diákonus egységes, komoly és teljes képzését az egész Egyházban.

Ami Az állandó diákonusok életének és szolgálatának direktóriumát illeti, nem csak buzdítás jellege van, hanem, mint a korábban a papokról kiadott direktóriumnak, jogilag kötelező értéke van azokon a pontokon, ahol szabályai "a CIC megfelelő kánonjaira hivatkoznak", vagy "meghatározzák az egyetemes törvény végrehajtási módját, kifejtik elméleti alapját és őszinte megtartására buzdítanak" Ezekben az esetekben úgy kell tekinteni mint általános végrehajtási utasítást (Vö. 32. kánon).

Az illetékes Dikasztériumok tekintélyével most közzétett két dokumentum, megőrizve a maguk sajátosságát és jogi jellegét, tartalmi összefüggésük alapján kölcsönösen feltételezik és kiegészítik egymást, és határozottan kivánjuk, hogy mindkettőt a maga teljességében tegyék közzé, fogadják el és valósítsák meg. A hivatkozási alapul szolgáló, normatív jellegű bevezetés elválaszthatatlanul tartozik mindkét dokumentumhoz. ... (folytatás)

Forrás: http://www.katolikus.hu/diakprin.html